2012. november 4., vasárnap

Darules áthelyezés



Sok fotósnak és érdeklődőnek szerzett örömet az a leshelyünk, ami egy daru ivóhely közelében volt kihelyezve közel egy hónapig. A napokban jött esőzés miatt már sokkal több helyen tudnak inni a darvak, így az ivóhelyen lévő lest is átraktuk egy gyepes rész közelébe.
A les áthelyezésében egy család is segédkezett. Így nem csak az elszánt fotósoknak, hanem a természetet kedvelőknek is nagy élményt nyújthat egy ilyen les kihelyezése. Bujkálás a nádban és bozótosban, álcázni a lest. Ezek is nagy élményt nyújtanak, főleg a gyerekeknek. Az áthelyezett les, most egy olyan helyen várja a fotósokat, ahol nem csak daru, de már ludak is tanyáznak. Most néhány napig nem használjuk a lest, hogy minél kevesebb mozgás legyen a környékén, de hamarosan kipróbálja az első fotós.

A munka közben bőven akadt idő és lehetőség a darvak, ludak és más madárfajok megfigyelésére is.

2012. november 1., csütörtök

Darvak



Még október elején Finnországban több ezer daru volt és az egész Baltikumon szétszóródva sok daru töltötte az őszt, addig hazánkba is megérkeztek az első finnországi madarak. Jelenleg Hortobágy térségében 80 ezer, Szeged környékén pedig  14 ezer körüli a darulétszám
A fotón látható 1998-ban Finnország nyugati szélén Pietersaari környékén gyűrűzött daru, a Hortobágy térségében tartózkodik jelenleg. Idén is nevelt párjával egy fiókát pedig 14 évvel ezelőtt kapott szárnyra először és a gyűrűket is akkor tette fel Pehr-Erik Andersson az akkor még darufiókára. Bővebbena darvakról itt olvashatnak.

Boldogságos kényszerhelyzet

Tisztelt Olvasók!
Vitathatatlan, hogy blogunkat elhanyagoltuk, amire nincs mentség. Sok felé jártunk, sok felé járunk, sok emberrel ismerkedtünk meg, sok ember ismert meg bennünket. Folyamatosan kaptuk az e-maileket és letolásokat, hogy miért nem frissül a blog. Most, megnézve az oldal statisztikai adatait rá kellett ébrednünk, hogy bizony jogos a sok észrevétel. Túl vagyunk 20 ezredik látogatón, ma amikor elcsendesedünk egy kicsit, szeretteinkre emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk délelőtt 10 óráig már több mint 30 látogatója volt az oldalnak.
Ebben a helyzetben nem tehetünk mást csak azt, hogy új bejegyzésekkel élménybeszámolókkal köszönjük meg ezt az érdeklődést.

2011. május 16., hétfő

Magyar siker a Vets in your daily life fotópályázatán

A Phototours vezetője, Konyhás István lett az európai győztese annak az öt kontinensen meghirdetett fotópályázatnak, amelyet a 2011-es Állategészségügyi Világév alkalmából írt ki az Állategészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság.

Konyhás István szabadúszó fotós felvételét választották Európa legjobb fotójának az Állatorvosok a mindennapjainkban című pályázatra beérkezett több ezer alkotás közül. A világ öt régiójából – Európa, Amerika, Közel-Kelet, Ázsia és a Csendes-óceáni térség, Afrika – hirdettek egy-egy „kontinensgyőztest”. A zsűrit a Világ Állategészségügyi Szervezet igazgatója, az Európai Unió Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának főtanácsadója mellett a Londoni Művészeti Egyetem Camberwell-i, Chelsea-i és Wimbledon-i Főiskolának vezetője, az Egyesült Nemzetek Iraki Támogató Misszójának (UNAMI) fotóriportere, és a National Geographic fotóriportere alkotta.
A fotópályázat a januárban kezdődő Állategészségügyi Világév egyik kiemelt rendezvénye. Az egész éves rendezvénysorozat részeként rendezik meg május 16-i kezdettel az Európai Állatorvosi Hetet, melynek brüsszeli konferenciáján a díjazott fotósok is részt vesznek. A díjátadás május 22-én Párizsban lesz, itt hirdetik majd ki az öt „kontinensgyőztes” közül a pályázat fődíjasát.
A 2009-ben készült nyertes felvételen a Hortobágyi Madárkórházban Dr. Déri János, a madárkórház állatorvosa fogtechnikai eljárással készített csőrprotézist helyez föl egy gólya törött csőrére a kórház „látványműtőjében”, miközben gyerekek figyelik a műtétet. A debreceni fotós évek óta dokumentálja a madárkórház életét, ezzel támogatva az országban egyedülálló alapítvány munkáját, egyik szerkesztője az alapítvány havonta megjelenő Pusztadoktor Magazin című lapjának.
Konyhás István 1970-ben született Debrecenben, 1986 óta fotózik, de nem csak fotóival, hanem írásaival, előadásaival is igyekszik felhívni a figyelmet a természet védelmének fontosságára, a természet szeretetére, több természetvédő szervezetnek is tagja. Több önálló kötet szerzője, könyve jelent meg legkedvesebb magyar tájáról, a Hortobágyról és számos album illusztrátora. Tagja a Magyar Biológiai Társaságnak, a MÚOSZ fotóriporteri tagozatának és a Debreceni Fotóklubnak, az elmúlt években fotóriporterként a Népszabadság külső munkatársa.

2011. május 6., péntek

Könyv Debrecen természeti értékeiről

A TerepSzemle Stúdió gondozásában egy új könyv megjelenése várható ősszel.
A könyvről bővebben ezen a blogon lehet olvasni.
A borítója pedig így fog kinézni:

2011. április 18., hétfő

Kockásliliom és társai

Hidegfront jön, hidegfront megy, de azért lassan tavaszodik. A természet órája ketyeg így a néhány napra hidegre forduló napok ellenére is, a szokásos időben vagy inkább a tűréshatáron belül nyílnak a virágok. A déli részeken hamarabb, a Szatmár-Beregben két hete és még napjainkban is nyílik a kockásliliom (Fritillaria meleagris) vagy kotu liliom.


De a nyelvünk gazdagságát és népünk virágszeretetét bizonyítja az a sok népi neve, amelyen említik, említették e növényt. Sakktábla, ostábla nevei a virág színére, kongóvirág, konyócska nevei a virágának bókoló helyzetére, és harang alakjára a már említett kotuliliom az élőhelyére és a kakukkvirág pedig a kakukk a virágzás idejével egybe eső, első megszólalásainak és érkezésének egyezésével magyarázható.
Az irodalomban pedig 1872-ből kockás hatkotu és 1903-ból a koronavirág és szemvirág neveit is ismerjük.
Nedves, jó vízellátású értéri réteken, tölgy-kőris-szil ligeterdők mészmentes talajain él. Fűszerű vékony, elágazó leveleit nehéz észrevenni ha nincs rajta virág. A virágzás elején a bimbó még a földön hever és zöldes színű, de már sötétfoltos. A növény a bimbót folyamatosan emeli fel és mire nyílásba kezd a lilás virága már teljesen felegyenesedik a  növény. A növény csak 5-6 éves korában kezd virágozni, és ez is nehezíti a védelmét, hiszen az egyébként jelentéktelen küllemű, virágtalan növényt nehéz észre venni.
A kockásliliom élőhelyén más védett és érdekes fajt is lehet találni. Ilyen az a különös ősi megjelenésű edényes virágtalan növény melyet talán még nehezebb észrevenni, hiszen alig 5-20 centiméteres magasságával és egyébként jelentéktelen világoszöld színével még a gyakorlott szem is nehezen találja meg.
A kígyónyelv ( Ophioglossun vulgatum) neve nagyon találó ennek az  apró termetű harasztfélének.
Föld alatti gyöktörzséből hajt ki az egyetlen hosszúkás-tojásdad alakú, asszimiláló (meddő) és spóratermő karéjra (sporofillumfüzér) tagolódott levél, amely némileg a kiöltött kígyónyelvre emlékeztet ami a nevének eredetét is adja.
Sokkal gyakoribb de legalább olyan kedves növény a mocsári gólyahír (Caltha palustris) is, mely élénk sárga virágaival és szintén élénk zöld levelinek köszönhetően üde foltja erdőnek és csatornának egyaránt.

Mocsárréteken, láperdők, és fűzligetek, égerligetek, nyárligetek lágyszárú szintjében a nyári tőzike (Leucojum aestivum) bókoló, hóvirághoz hasonló virágai is kezdenek nyílni a meleg napsugarak hatására. A 30-50 cm magas, hagymás évelő növény levelei keskeny-szálasak, tőállásúak, fényes-zöldesek, 12-15 mm szélesek, Virágai a tőkocsány csúcsán általában többesével fejlődnek, többé-kevésbé bókolók, széles harang alakúak, fehérek, illatosak.
A rendszeres melegebb napoknak köszönhetően már nem csak növényeket fotózhatunk, hanem lassan mozogni kezdenek a lepkék is. Mivel még hűvösek az éjszakák és olykor még a nappalok így könnyebben lencsevégre kaphatjuk az egyébként nagyon aktív, izgő-mozgó lepkéket is. Még akár az egyébként leszállva nagyon ritkán látható hajnalpírlepkét (Anthocharis cardamines) is.
Április második felében, már nyílnak a korai orchideáink is, kis szerencsével az agárkosbor és a kétlevelű sarkvirág tőlevelei elárulják következő fotós úti céljaink helyét is.
A fotókat Veres Hajni és Konyhás István készítette