2010. augusztus 25., szerda

Daru fotózás Finnországban



A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport már közel húsz éve követi nyomon a darvak vonulását, és néhány éve már rendszeres „nyári vendég” a darvak finnországi költőhelyén. A fészkelő helyen történő megfigyeléseknek nem titkolt szándéka, hogy kellő információval rendelkezzünk egy esetleges hazai költés megóvása során, vagy akár megpróbálkozzunk a daru hazai visszatelepítésével. A daru költőhelyére március végén, április közepén megérkezik, ekkor néha még  a havas mocsárban elkezdi násztáncát, majd április végén már a fészkén ül és nem soká lerakja 1-3, ritkán 4 tojását. Májusban a kis darvak kikelésükkor, alig nagyobbak egy naposcsibénél. Június végére már jócskán kilátnak a mocsár növényzetéből, ekkor gyakran elhagyják napközben az eddig oltalmat nyújtó mocsarat és a közeli erdőben szedegetnek, rovarokat, bogyókat és akár gombákat is, De ha kisebb emlősök, vagy madárfióka kerül útjukba az is hamar táplálékká válik. 

A fiókák is ekkor vannak nagyobb veszélynek kitéve, hiszen még repülni nem tudnak, így könnyen ők is prédává válhatnak. Az erdő járás után esténként, olykor már csak alkonyatkor sétálnak vissza a lápba, ahol az éjszakát töltik. Július végén már közel anyányiak és ekkor megpróbálkoznak a repüléssel is. Általában néhány napos erőlködés után megtörténik az első felemelkedés, amit hamar az egyre hosszabb repülés követ. Augusztusban már a költőhelyeket nem védik a szülők, átalakul az erdei láp madárgyülekező hellyé. Ilyenkor akár több száz daru is összegyűlik és együtt járnak ki a környező mezgazdasági területekre, majd egy ködös augusztusi hajnalon hosszabb útra indulnak, a Hortobágy érintésével Afrikába. A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport ősszel egy kis könyvecskét jelentet meg a darvakról. Ebből a gazdagon illusztrált kiadványból megismerhetjük a darvak életét, a költéstől a telelésig. Az őszi daruvonulásról és általában a daruról, a daruvédelmi munkáról pedig a szeptemberben induló darvas honlapon lehet majd aktuális információkhoz jutni. 

2010. augusztus 15., vasárnap

Dániai madarászat


Minek mész oda, nincs ott semmi csak gabonaföld, meg szélkerék? Kérdezte egy barátom, amikor mondtam neki, hogy a napokban Dániában leszünk. A válasz szerencsére készen volt, mivel nem madarászni megyünk, hanem két régi barátunkat látogatjuk meg. Persze tudtam én, hogy madarászás is lesz belőle, mivel ezek a barátok is szívesen hódolnak ennek a hobbinak. Különleges fajra nem nagyon számítottam, mivel tényleg nem a legjobb madaras élőhely ez az ország. Intenzív mezőgazdasági termelés az egyik fő jellemzője, viszont a városok parkjaiban és a tengerparton még nem vetnek búzát.

 


Madarász berkekben ismert tény, hogy minél északabbra megyünk annál szelídebbek a madarak, ezt már más országokban is tapasztaltam, így bátran vágtunk neki Odense parkjának felderítésbe. Nem is maradt el a várt eredmény. Igaz „érdekesebb” faj csak a kontyos réce volt, mégis szinte minden látott faj tartogatott meglepetést. Az első ilyen vízityúk volt. Nálunk csak ritkán egy-egy pillanatra kerül szem elé, inkább csak rikoltó hangját hallhatjuk. Tudjuk, hogy gyakori faj és szinte minden nagyobb vizes helyen találkozhatunk vele.



Úgy tűnik a Dániában élő vízityúkok nem olvassák a magyar szakirodalmat, ami érthető is több okból kifolyólag, így a parkban pihenő, tanuló emberek közt szaladgálnak eleséget keresve a fiókáikkal együtt. A helyi lakosok csak néha odapillantanak, főleg a fiókákra, hiszen ők nagyon mókásak, ahogy nekiiramodnak egy szakasznak és szárnyukat széttárva (ami még alig látszik) rohannak a sétáló anyjuk után. A szárcsa is hasonlóan nyugodtan neveli fiókáit.



A már említett kontyos réce inkább azért volt szokatlan, mert nálunk hideg őszi napokon, messze a halastavak, vagy a folyók vizén bukdácsolva láthatjuk őket, nem 30 fok melegben, karnyújtásnyira szundikálva. A sirályok már sokkal óvatosabbak, de ezt főleg maguknak és szemtelenségüknek köszönhetik. Előszeretettel csennek el bármit, ami élelem, vagy annak tűnik. A tengerpartokon a sirályokon kívül főleg pehelyrécékkel és bütykös hattyúkkal találkozhatunk, de a nálunk szintén késő őszi, téli vendég örvös bukó és a csigaforgató is rendszeresen a szemünk elé került. A madarak szelídsége, és a főleg tengerparti látnivalók miatt csak ajánlani tudom ezt az országot mindenkinek, és ha már ott jár, akkor két nevezetességet semmi esetre se hagyjon  ki a Mont Klint-et és Odense-ben Andersen egykori házát.