2010. október 8., péntek

Magyar honlap a darvakról

Egyesületünk több éve foglalkozik a daruvonulás kutatásával, 10 éve szervezünk októberben őszi darvász tábort, és az utóbbi években rendszeressé váltak a szélesebb közönség számára meghirdetett darumegfigyelő túráink is. A daru (Grus grus) hazánkban jelenleg nem költ, de a nagy létszámú átvonuló csapatok miatt egyre nagyobb figyelmet kap. A daruvonulás igazán látványos természeti jelenség, ezért sokan választják ilyenkor kirándulásaik célpontjának Hortobágyot, amely a legjelentősebb hazai daru gyülekezőhely a vonulás során. Számtalanszor tapasztaltuk azonban, hogy a tájékozatlanság, rosszul informáltság miatt szándékuk ellenére sokan megzavarják őket, vagy éppen nem a megfelelő helyeken keresik a madarakat, ezért csalódottan térnek haza útjukról. A kutatások összefogására és az érdeklődők tájékoztatására ezért létrehoztuk a Magyar Daruvédelmi Munkacsoport (Hungarian Crane Working Group) önálló honlapját, ahol igyekszünk pontos és naprakész információkat nyújtani a vonulásról, részletesen bemutatjuk a fajt, élőhelyét, valamint megrendelhetők az egyesület által kiadott darvas ajándékok is.

2010. szeptember 15., szerda

Lintutorni avagy madármegfigyelő tornyok Finnországban

Sok minden lehet, ami utazásra késztet bennünket, a két leggyakoribb ok ezek közül a pihenés, vagy üzleti ügyek intézése, de bármilyen okkal is indul útnak az ember, a kíváncsiság azt hiszem, mindenkiben ott van ilyenkor. Engem is ez motivált leginkább szeptember elején, hogy aztán reggelenként a világlátás vágyával Finnország és Lappföld menedékházaiban, tópartjain ébredjek és esténként a tapasztalás élményével hajtsam ugyanott álomra a fejem. Madár-és természetbarát útitársaimmal a közel kéthetes utazás során jártunk rénszarvasok és siketfajdok között, másztunk gyér növényzetű dombra, tuntori-ra, sétáltunk mocsárban, szedtünk vargányát és áfonyát, ébredtünk hiúz vonyítására és énekes hattyú dalára és rengeteget ültünk autóban, mert az Északi sarkkörhöz, és a fölé tömegközlekedéssel már nehézkes eljutni. Útközben régi és új barátokkal találkoztunk, akik mindig útba igazítottak, merre érdemes szétnézni, így Pietersaari mellett láttunk a nyaralók menti tengeri öbölben parti liléket, havasi és sarlós partfutókat, Tervo közelében örvös búvárt és énekes hattyúkat, és szerte Finnországban kis énekes madarakat, széncinegét, kékcinegét, búbos cinegét, süvöltőt, keresztcsőrűeket. Talán nem köztudott, de a finnek nagyon szeretik a madarakat, ezért szinte minden háznál láthatunk legalább egy, de akár több madáretetőt is. 

A hazai gyakorlattal ellentétben itt egész évben etetik őket, ami egyféle kompenzáció is lehet a mezőgazdaság  túlzott vegyszerhasználata miatt, de inkább egyszerűen csak hagyomány, szokás. Az etetőkben és a madáreleségben nem láttunk nagy különbséget a mieinkhez viszonyítva, viszont sokan nem csak a házuk táján nézegetik a madarakat, hanem kirándulásaik alatt is. A madármegfigyelő-torony finnül lintutorni, amiből több tucat akad mindenfelé, többet is láttunk, de mi három különböző típusú megfigyelőhelyre jutottunk el. Az elsőre Muhos mellett akadtunk rá. A főút mellett kis fatábla jelzi, hol kell lekanyarodni, a mezőgazdasági területre simára döngölt földút vezet be. A toronyból jól látni a tarlón szedegető darvakat, ezidőtájt már gyülekeznek, némelyik család magában érkezik a fiókáival, de már kisebb csapatok is kialakultak, a langyos őszi szél messziről hozza a hangjukat. Más dallama van, mint itthon, sokkal kevésbé emlékeztet az ismert hívó, vagy figyelmeztető hangra, inkább valamiféle beszélgetés jut róla eszünkbe. Nagyjából 2000 darut láttak előző hajnalban, derül ki a postaládára emlékeztető kis ládikában hagyott vendégkönyvből. Valaki rendszeresen kijár, a hasznos információkat gondosan feljegyzi a többi látogatónak. Mi is beírjuk magunkat, majd a kiváló helyen felállított toronynál lesátrazunk, hátha sikerül néhány reggeli fotót készíteni. Sikerül, látunk színes gyűrűs darut is, az adatokat rögtön küldjük tovább finn madarász barátainknak, hamarosan jön a válasz, a gyűrűt épp egyik vendéglátónk tette a lábára néhány éve. Vele ellátogatunk egy másik madárvártához is. A teraszos kis házikónak hatalmas üvegablaka van, ha hűvösebb időben jövünk, kényelmesen elidőzhetünk itt, benne egy megunt, de jó állapotú bőr kanapé, kis asztal, székek, egy rezsó, kályha, teafőző, olvasnivaló és az elmaradhatatlan vendégkönyv. Madár nem nagyon jön, mégis elücsörgünk benne, ültünkben sóhajtozunk egy kicsit, készítünk néhány fényképet, legyen mit irigyelni, ha hazajövünk. Az olvasnivalók közé cinkos mosollyal becsúsztatunk egy Pusztadoktor magazint, hátha, mint a vízbe dobott palackot, egyszer valaki megtalálja. Tovább megyünk északnak, és már a Lappföldről visszafelé megállunk a Torro-i Nemzeti Parkban. A mocsáron átvezető tanösvény épp új pallókat kap, de addig is látogatható, az új és régi deszkák egymást váltják. Az út végén egy újabb torony áll, építője Yoko Alhainen, egykori gyűrűző azt mondja, ha építetnénk egy ilyet Hortobágyon, be lehetne róla látni az egész pusztát. Igaza van, föntről egész Torro-t látjuk, és láthatnák rajtunk kívül még vagy 45-en, lent és fent tábla figyelmeztet, a maximális férőhelyek száma 50. A maga kategóriájában gigantikusnak számító építmény első szintjén lépésszámláló van, lent leolvassuk, eddig több, mint 80 ezren jártak itt. Utolsó esténket egy itteni menedékházban töltjük, tüzet rakunk, a hasított fa, ahogy máshol is, a menedékház melletti fészerbe szépen berakva, a balta és fűrész mellette. Elgondolkodunk, vajon nálunk ki lehetne mindezt így alakítani? Talán igen, vagy talán mégsem, okoskodunk, nem tudjuk eldönteni, a bizakodás erősebb bennünk, vagy a vágy. A kérdés nyitva marad, de ahogy az angolok mondják, a puding próbája az evés. Talán, mire finn barátaink látogatnak meg minket, addigra eldől, és reméljük, csak a kérdés, nem a már meglévő madármegfigyelő tornyok.

Veres Hajnalka

2010. augusztus 25., szerda

Daru fotózás Finnországban



A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport már közel húsz éve követi nyomon a darvak vonulását, és néhány éve már rendszeres „nyári vendég” a darvak finnországi költőhelyén. A fészkelő helyen történő megfigyeléseknek nem titkolt szándéka, hogy kellő információval rendelkezzünk egy esetleges hazai költés megóvása során, vagy akár megpróbálkozzunk a daru hazai visszatelepítésével. A daru költőhelyére március végén, április közepén megérkezik, ekkor néha még  a havas mocsárban elkezdi násztáncát, majd április végén már a fészkén ül és nem soká lerakja 1-3, ritkán 4 tojását. Májusban a kis darvak kikelésükkor, alig nagyobbak egy naposcsibénél. Június végére már jócskán kilátnak a mocsár növényzetéből, ekkor gyakran elhagyják napközben az eddig oltalmat nyújtó mocsarat és a közeli erdőben szedegetnek, rovarokat, bogyókat és akár gombákat is, De ha kisebb emlősök, vagy madárfióka kerül útjukba az is hamar táplálékká válik. 

A fiókák is ekkor vannak nagyobb veszélynek kitéve, hiszen még repülni nem tudnak, így könnyen ők is prédává válhatnak. Az erdő járás után esténként, olykor már csak alkonyatkor sétálnak vissza a lápba, ahol az éjszakát töltik. Július végén már közel anyányiak és ekkor megpróbálkoznak a repüléssel is. Általában néhány napos erőlködés után megtörténik az első felemelkedés, amit hamar az egyre hosszabb repülés követ. Augusztusban már a költőhelyeket nem védik a szülők, átalakul az erdei láp madárgyülekező hellyé. Ilyenkor akár több száz daru is összegyűlik és együtt járnak ki a környező mezgazdasági területekre, majd egy ködös augusztusi hajnalon hosszabb útra indulnak, a Hortobágy érintésével Afrikába. A Magyar Daruvédelmi Munkacsoport ősszel egy kis könyvecskét jelentet meg a darvakról. Ebből a gazdagon illusztrált kiadványból megismerhetjük a darvak életét, a költéstől a telelésig. Az őszi daruvonulásról és általában a daruról, a daruvédelmi munkáról pedig a szeptemberben induló darvas honlapon lehet majd aktuális információkhoz jutni. 

2010. augusztus 15., vasárnap

Dániai madarászat


Minek mész oda, nincs ott semmi csak gabonaföld, meg szélkerék? Kérdezte egy barátom, amikor mondtam neki, hogy a napokban Dániában leszünk. A válasz szerencsére készen volt, mivel nem madarászni megyünk, hanem két régi barátunkat látogatjuk meg. Persze tudtam én, hogy madarászás is lesz belőle, mivel ezek a barátok is szívesen hódolnak ennek a hobbinak. Különleges fajra nem nagyon számítottam, mivel tényleg nem a legjobb madaras élőhely ez az ország. Intenzív mezőgazdasági termelés az egyik fő jellemzője, viszont a városok parkjaiban és a tengerparton még nem vetnek búzát.

 


Madarász berkekben ismert tény, hogy minél északabbra megyünk annál szelídebbek a madarak, ezt már más országokban is tapasztaltam, így bátran vágtunk neki Odense parkjának felderítésbe. Nem is maradt el a várt eredmény. Igaz „érdekesebb” faj csak a kontyos réce volt, mégis szinte minden látott faj tartogatott meglepetést. Az első ilyen vízityúk volt. Nálunk csak ritkán egy-egy pillanatra kerül szem elé, inkább csak rikoltó hangját hallhatjuk. Tudjuk, hogy gyakori faj és szinte minden nagyobb vizes helyen találkozhatunk vele.



Úgy tűnik a Dániában élő vízityúkok nem olvassák a magyar szakirodalmat, ami érthető is több okból kifolyólag, így a parkban pihenő, tanuló emberek közt szaladgálnak eleséget keresve a fiókáikkal együtt. A helyi lakosok csak néha odapillantanak, főleg a fiókákra, hiszen ők nagyon mókásak, ahogy nekiiramodnak egy szakasznak és szárnyukat széttárva (ami még alig látszik) rohannak a sétáló anyjuk után. A szárcsa is hasonlóan nyugodtan neveli fiókáit.



A már említett kontyos réce inkább azért volt szokatlan, mert nálunk hideg őszi napokon, messze a halastavak, vagy a folyók vizén bukdácsolva láthatjuk őket, nem 30 fok melegben, karnyújtásnyira szundikálva. A sirályok már sokkal óvatosabbak, de ezt főleg maguknak és szemtelenségüknek köszönhetik. Előszeretettel csennek el bármit, ami élelem, vagy annak tűnik. A tengerpartokon a sirályokon kívül főleg pehelyrécékkel és bütykös hattyúkkal találkozhatunk, de a nálunk szintén késő őszi, téli vendég örvös bukó és a csigaforgató is rendszeresen a szemünk elé került. A madarak szelídsége, és a főleg tengerparti látnivalók miatt csak ajánlani tudom ezt az országot mindenkinek, és ha már ott jár, akkor két nevezetességet semmi esetre se hagyjon  ki a Mont Klint-et és Odense-ben Andersen egykori házát.

2010. július 24., szombat

Fotóstábor tematika 2010.

1.nap:
Ismerkedés, bemutatkozás. Táborrend, gépek, számítógépek használatának szabályai.
Riportfotózás, fotóriporter meghatározása, fogalmak tisztázása. A fotózás technikai alapismereteinek felmérése.

2. nap:
Munkában a fotóriporter. Sajátosságok, megbízások, szerződések, szerzői jogok, akkreditációk. Riportfotózási etika.
Hogyan viselkedjünk munka közben. Hol és hogyan értékesíthetjük képeinket(stock oldalak, képügynökségek, média, egyebek?

3. nap:
Tippek, trükkök. Témajavaslatok és témák kiosztása, azok közös megbeszélése. Ki, mit vár a munkától?

4.nap:
Szöveget a kép mellé! Híranyag összeállítása, blog, hír, tudósítás. Hol a határ, avagy mennyit bír a fotós? Mi legyen az elkészült fotókkal? Képanyag összeállításának szabályai.

5. nap:
Egyéni vagy kiscsoportos munka végzése a kiválasztott témák alapján. Képválogatás, a fotózás során szerzett tapasztalatok megbeszélése. Szoftverek használata.

6. nap:
Értékelés, összegzés, archiválás. Szoftverek használata.

7. nap:
A tábor során szerezett tapasztalatok megbeszélése, utolsó simítások, hazautazás


A napi programtól függetlenül lehetőség van folyamatos fotózásra és a képek értékelésére az esti órákban. Lehetőség van saját, már meglévő anyagok bemutatására, közös megbeszélésére, vagyis jó lehetőség a tábor egy készülő kiállítás vagy portfolió előzetes bemutatására is. A tábor során Canon digitális tükörreflexes gépeket és a hozzá tartozó kiegészítőket, objektíveket használnuk, de ajánlott mindenkinek hozni a saját felszerelését, hiszen a későbbiekben azzal fog fotózni.

2010. július 20., kedd

Fotós Tábor Bugacon

Idén harmadik alkalommal rendezzük meg a Kiskunsági Nemezeti Park Bugaci tájegységében a TerepSzemle Fotós Tábort.
Bővebben: itt

2010. július 15., csütörtök

Fotópályázat az utazom.com-nál



Ossz meg egy fotót a kedvenc túrádról vagy hegyedről és Aku túrabakancsot vagy egy Camelbak kulacsot nyerhetsz az Overland jóvoltából!
Bővebben: Itt

2010. július 2., péntek

Dániai madarászat

Minek mész oda, nincs ott semmi csak gabonaföld, meg szélkerék? Kérdezte egy barátom, amikor mondtam neki, hogy a napokban Dániában leszünk. A válasz szerencsére készen volt, mivel nem madarászni megyünk, hanem két régi barátunkat látogatjuk meg. Persze tudtam én, hogy madarászás is lesz belőle, mivel ezek a barátok is szívesen hódolnak ennek a hobbinak. Különleges fajra nem nagyon számítottam, mivel tényleg nem a legjobb madaras élőhely ez az ország. Intenzív mezőgazdasági termelés az egyik fő jellemzője, viszont a városok parkjaiban és a tengerparton még nem vetnek búzát. Madarász berkekben ismert tény, hogy minél északabbra megyünk annál szelídebbek a madarak, ezt már más országokban is tapasztaltam, így bátran vágtunk neki Odense parkjának felderítésbe. Nem is maradt el a várt eredmény.


 Igaz „érdekesebb” faj csak a kontyos réce volt, mégis szinte minden látott faj tartogatott meglepetést. Az első ilyen vízityúk volt. Nálunk csak ritkán egy-egy pillanatra kerül szem elé, inkább csak rikoltó hangját hallhatjuk. Tudjuk, hogy gyakori faj és szinte minden nagyobb vizes helyen találkozhatunk vele.




Úgy tűnik a Dániában élő vízityúkok nem olvassák a magyar szakirodalmat, ami érthető is több okból kifolyólag, így a parkban pihenő, tanuló emberek közt szaladgálnak eleséget keresve a fiókáikkal együtt. A helyi lakosok csak néha odapillantanak, főleg a fiókákra, hiszen ők nagyon mókásak, ahogy nekiiramodnak egy szakasznak és szárnyukat széttárva (ami még alig látszik) rohannak a sétáló anyjuk után. A szárcsa is hasonlóan nyugodtan neveli fiókáit. A már említett kontyos réce inkább azért volt szokatlan, mert nálunk hideg őszi napokon, messze a halastavak, vagy a folyók vizén bukdácsolva láthatjuk őket, nem 30 fok melegben, karnyújtásnyira szundikálva.


A sirályok már sokkal óvatosabbak, de ezt főleg maguknak és szemtelenségüknek köszönhetik. Előszeretettel csennek el bármit, ami élelem, vagy annak tűnik. A tengerpartokon a sirályokon kívül főleg pehelyrécékkel és bütykös hattyúkkal találkozhatunk, de a nálunk szintén késő őszi, téli vendég örvös bukó és a csigaforgató is rendszeresen a szemünk elé került. A madarak szelídsége, és a főleg tengerparti látnivalók miatt csak ajánlani tudom ezt az országot mindenkinek, és ha már ott jár, akkor két nevezetességet semmi esetre se hagyjon  ki a Mont Klint-et és Odense-ben Andersen egykori házát.





2010. május 25., kedd

Tavasz a Retyezáton

Május az egyik legérdekesebb hónap a Retyezáton. Míg sok helyen hó lepi a tájat, de már a rövid nyárhoz szokott növények szinte belerobbannak a tavaszba. Sietnek, minél hamarabb virágba borulni, termést érlelni, gondoskodni a faj fennmaradásáról majd elég táplálékot felhalmozni a hosszú és hideg tél átvészeléséhez. Vagy csendben elpusztulni, tápanyaggá bomlani, hogy a természet örök körfogásából ki ne maradjon semmi. Táplálékként újra növénnyé állni össze majd újra virágozni. Ebbe a tavaszi, még kirándulóktól csendes magashegyi tájba csöppentünk bele. Csak pár napot tölthettünk ebbe csodás intenzív tavaszba, de volt részünk napsütésben, szélben, jégesőben, és hóviharban is. Köszönet a Salvamont alkalmazottjának, hogy fűtött ránk. Ettől szép a Retyezát!


A Bukura nyereg alatt

Pietrele tengerszem








Cabana Encian

mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)

veselke (Chrysosplenium alternifolium)

kárpáti harangrojt (Soldanella carpatica)

kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus)

kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus)

poloskaszagú ujjaskosbor (Orchis coriophora)

vadárvácska (Viola tricolor)







2010. május 1., szombat

Ürge lesen

Néhány debreceni fotóst és lelkes érdeklődőt kalauzoltunk a Martinkai legelőn. Debrecentől alig 20km-re található ez az érdekes, változatos táj, ahol minden héten új és új élményekben lehet része annak, aki kilátogat ide. Az egykori katonai lőteret ma már visszafoglalta a természet, már alig lehet látni a kézzel ásott lövészárkok nyomait. Aki nem tudja mi volt itt régen, talán észre sem veszi már az egyébként is lankás tájon ejtett szépen gyógyuló sebeket.


Két fő célunk volt ezen a pár órán, agárkosbort (Orchis morio) és ürgét (Spermophilus citellus) fotózni. Utóbbit legalább látni. Természetesen mindkét fajt sikerült képen is rögzíteni, nem csak emlékezetünkbe. Az agárkosbor több tízezres állománya található itt. A csapadékos tavasz pedig igencsak kedvezett a növényeknek, mert szép önmagához képest termetes növényeket sikerült találni. Nem ritka itt a fehér változata sem ennek az orchidea félének.

 

Az ürgeles közben megérkezett az a juhász is aki a gémeskútnál szokta itatni a birkából és kecskéből álló vegyes nyáját. Még egy komoly szakértelmet igénylő pásztormunkában is bepillantást nyerhettünk. A körmözésre azért van szükség, mert egyrészt itt a homokos talajon nem kopik úgy a jószág körme, mint mondjuk a szikes kőkemény hortobágyi talajon.







Másrészt a sok csapadék miatt a sáros talajon könnyebben kap kisebb fertőzést „büdössántaságot” a juh. Ezért az állatok körmét vágni vagy esetleg ápolni is kell. A nyáj delelőhelyre vonulása után már zavartalanul élvezhettük az ürgék mókás szaladgálását. Igaz, nagyon közeli fotókat nem készítettünk, mivel ez főleg családi kirándulások voltak, nem pedig "csak" fotózás.